A büszkeség amit egy hajszál választ el az arroganciától!

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben ahol képesek voltunk elérni dolgokat véghez vinni feladatokat amiket mások nem értetek hogy sikerülhetett nekünk. Vagy ha értették is irigység fogta meg őket mert ők nem gondoltak olyan megoldásokra mint mi.

Ilyenkor mi történik velünk amikor ezeket az embereket látjuk. Büszkék leszünk de nem csak magunkra hanem arra is hogy megtudtuk mutatni mire vagyunk képesek és mások is látják ezt.

Csak az a baj hogy ilyenkor könnyen átesünk a ló túloldalára. A büszkeség át alakul egy fajta egová amit nehezen tudunk lerázni magunkról. Összekeverjük az önértékelést az egóval.

Pökhendik leszünk.Át lépünk másokon mert azt hiszük megtehetjük.

Azt hisszük jobbak vagyunk mindenki másnál. Nem vesszük észre hogy az alázatosságunk magunk, mások és munkánk felé vitt fel a sikerhez. Azt meg főleg nem vesszük észre hogy minél magasabbra kerülünk annál magasabbról tudunk leesni is ha nem vigyázzunk.

Velem is megtörtént. Vezető beosztásba kerültem egyszer. Dolgoztam keményen és azt soha nem adtam lejjebb. De az én egómat igen is az táplálta hogy tudtam nagyon jól hogy mások nem örülnek az én sikereimnek. Folyamatosan arra fókuszáltam hogy megmutassam másoknak hogy mire vagyok képes hogy az orruk alá dörgölhessem mert volt aki nem hitt bennem volt aki féltékeny volt és volt aki már az elején rosszat akart nekem.

Minél többet értem el annál jobban éreztem a gonoszságot magamban amit élveztem. Élveztem mert rajtam volt a figyelem. De meg is történt velem amiről az ellőbb beszéltem. Leestem a magas lóról és nagyon megütöttem magam és kezdhettem mindent elölről. Vissza estem a legelejére a dolgoknak mintha nem bizonyítottam volna eleget hogy mennyi mindenre képes vagyok.

Az elején úgy fogtam fel hogy rendben majd rájönnek. De utána a nyomás egyre nagyobb lett. A többiek élcelődése minden nap hogy már nem vagyok vezető, a szomorúság hogy minden belefektetett munkám oda van, látni az igazságtalanságot minden szögletből hogy a sok elvárás ami tőlem el volt várva vezetőként és én eleget tettem neki legjobb tudásom szerint úgy a következőtől nem volt elvárva, plusz elvesztettem minden motivációmat ami addig bennem volt.

Erős fájdalmat éreztem a szívemben és ekkor döntöttem úgy hogy muszáj megvédenem a saját békémet így teljesen elcsendesedtem nem adtam figyelmet a körülöttem lévő zajoknak. Nem voltam hajlandó továbbra is olyan keményen dolgozni hogy semmi sem számít sem az egészségem sem semmi csak a munka legyen meg rendben. Nem szóltam senkihez csak magamba fordultam és elkezdtem újra építeni magamat. Nem foglalkoztam a körülöttem lévő történésekkel csak a fejemben játszottam le újra és újra mint egy lejátszó az elmúlt hónapokat hogy hol rontottam el de akkor még persze nem jöttem rá arra amit ennek a posztnak az elején írtam.

Tudjátok egyszer egy oktatóm azt mondta hogy a 100 %-os sikerhez csak egy dolog tudd elvezetni és így vezette le nekem.

Kemény munka 89%

A tudás 95%

Az abszolút 100 % a sikerhez az a Magatartás

Ahogy végig játszottam a dolgokat rájöttem hogy én ebben a szellembe éltem és dolgoztam az elején de sajnos a régi fájdalmaim amit nem tudtam meggyógyítani akkor még magamban amik még gyerekkoromban történtek vagy régi baráti vagy szerelmi kapcsolataimban felszínre jöttek és ezért volt bennem ez a bizonyítási vágy. A bizonyítás hogy igen is érek valamit én is képes vagyok arra hogy sikeres legyek és minden amit az elején képviseltem elvesztettem a régi fájdalmak miatt.

Szóval igen rájöttem hogy én rontottam el mindent mert túl erős voltam helyzetekben ahol igen is csapatjátékosnak kellet volna lennem. Én vettem el magamtól a lehetőséget a jobb élet felé. Mert nem tudtam elengedni a régi fájdalmakat.

Sokat tanultam ebből a helyzetemből.

De leginkább azt hogy nem az a lényeg hogy mások elismerését elnyerd hanem az hogy igen is maradjunk hűek magunkhoz.